A Japán Cuncikirálynô - 倖田來未

Azzal kezdeném ezt a bejegyzést, hogy megszállottan kifejezném mennyire is szeretem ezt a cuncit. Ô az egyik kedvenc keleti elôadóm. Nélküle, bárki bármit is mond, nem lenne ugyanolyan a japán zenei színtér. Mint azt sokan tudják a japánok sok szempontból zárkózottak és konzervatívak. Ezért tartom bátor és figyelemreméltó dolognak azt, hogy ez a nô az évek során fenn tudta tartani a r*banc külsejét. Itt ezt a szót egyáltalán nem pejoratív módon használom, sôt éppenhogy ezzel szeretném dícsérni Kumit. Ô teljes mértékben felvállalja azt, hogy attól lett híres, hogy slutstyle-ban adja elô a dalait, ami bizony sokaknak imponált. Egy olyan országban, mint Japán ez egy bátor dolog volt, mert nem arra a biztos alapra építette fel a karrierjét amire sokan mások, azaz nem lett egy cukcsimukcsi japán tömegtermék. Még ha nem is ismered Kumi munkásságát, egyszerûen csak rá kell nézned az új album borítójára. Mit súg? Nos nekem azt, hogy “RIBI, RIBI, RIBI!”.

A Február 27-én megjelent Color The Cover lemez amúgy nem egy stúdióalbum, (amit sokan vártak volna tôle) hanem egy Cover Album, azaz feldolgozásokat tartalmaz a korong. Az hogy kik és mit vártak bizony meglátszik az album fogadtatásán. Sok rajongó (amennyire kitudtam venni a japán megjegyzéseikbôl) csalódott és mérges amiért nem kapták meg a szokásos stúdióalbum adagjukat az évre (tavaly januárban jelent meg a JAPONESQUE a hölgy tizedik (!!) nagylemeze). Bevallom amikor megtudtam, hogy most be kell majd érnem egy cover albummal elôször én is csalódottságot éreztem, de ez azonnal tovaszállt amikor megláttam a tracklistet és feltettem a lemezt elsô alkalommal. Azt mondjuk leszögezném, hogy amikor Kumi balladaszerû dalokat ad elô azt legalább annyira tartom természetellenesnek, mint mikor Ke$ha csinálja ugyanezt. Ezen az albumon is helyet kapott pár csöpögôsebb feldolgozás, amiket az én gyomrom most sem tudott bevenni (például a ‘97es dal One more time, One more chance ［山崎 まさよし / Yamazaki Masayoshi］vagy a ‘96os dal Alone melyet eredetileg 岡本 真夜 / Okamoto Mayo énekelt). 

A poposabb dalok egy kis elektronikus hatással azonban már jobban tetszettek, mint például a Japánban hihetetlenül sikeres Pinku Supaidā / Pink Spider （ピンク•スパイダー）melyet eredetileg hide (松本 秀人 / Matsumoto Hideto) jelentetett meg még 1998-ban, a dal 1999-ben elnyerte az év slágere díjat Japánban. Másik kedvencem lett Kumi új albumáról a Shake Hip! feldolgozás. Ez megint csak olyan szám amit elvárok ettôl a nôtôl.  Ezeken kívül van még három dal amit biztosan sokat fogok hallgatni a jövôben is. Az egyik a Blue Velvet (eredetileg Kudō Shizuka［工藤 静香］énekelte fel 1997-ben). Nem tehetek róla egyszerûen jó emlékeket kelt bennem. Most kövezzetek meg, de bevallom kiskoromban szerettem a Dragon Ballt és ez a dal volt az egyik amelyik az egyes részek végén ment. Kōda Kumi verziója pedig nem hogy elrontaná az emléket, mint ahogy velem az általában történik, ha kedvenc régi dalaimat feldolgozzák, de talán még inkább megszépíti és visszahozza azokat az idôket. A másik dal amit még imádok a lemezen az az Otoko / Man（『男』）. Ennek a számnak az eredetijét nem ismerem, de ahogy meghallottam Kumi verzióját azonnal megszerettem, mert nagyon pörgôs dalról van szó. És végül, de nem utolsó sorban, a szám ami még nagyon tetszik ezen az albumon az eredetileg Yamamoto Linda (山本リンダ) által elôadott dal a Dōnimo Tomaranai / I Won’t Stop (どうにもとまらない). Ennek sem ismertem az eredeti változatát, de valami nagyon megfogott Kōda verziójában. Ami leginkább feltûnt az, hogy amikor a dal elér a refrénhez az egésznek olyan hatása van, mint valami magyar mulatós nóta elektropopposítva. Ez nagyon bejövôs. A fennmaradó négy szám a Koyoi no Tsuki no Yōni / Tonight the Moon Tries to Come Out（今宵の月のように）, a Jōnetsu / Passion（情熱）, az Uta wa Waga Inochi / Song is My Life / Singing Is My Life（歌は我が命）és az elôrendelôi változat digitális kislemeze a Raburī / Lovely（ラブリー）számomra olyan dalok amikhez kell egy adott élethelyzet vagy hangulat, hogy megfelelôen élvezhessem.Viszont mindent egybevetve úgy gondolom, hogy ez egy alapvetôen jó feldolgozásokat tartalmazó album. Ha nem tudnánk, hogy ezek nem az eredeti verziók azt is hihetnénk, hogy Kumi saját stúdióalbumáról van szó, hiszen ezek a dalok és elôadók olyannyira meghatározták a saját stílusát, hogy ilyen és hasonló saját számokat már korábban is hallhattunk tôle, így teljes egészében beleillenek a diszkográfiájába.Ha szeretnénk megvásárolni az albumot viszonylag nehéz dolgunk van, mert mint minden egyéb J-Pop kiadvány ez sem található meg a magyar boltokban. Viszont nem csak hogy nem jön szembe velünk a bevásárlóközpontokban, a J-Pop a K-Poppal ellentétben, nem is elérhetô például a magyar iTunes Store-ban. Így két választásunk van: vagy megrendeljük a lemezt Japánból, vagy japán iTunes Gift Card-dal letöltjük az ország zeneáruházából. Én a J-Pop kiadványokkal kapcsolatban az elsô verziót tartom jobb megoldásnak, mert a japán elôadók nagyon igényes csomagolásban adják ki a lemezeiket ami a digitális formátumban egyértelmûen nem köszön vissza ugyanúgy.

7/10

Szívinfarktus à la Demi Lovato

Demi Lovato elsô kislemeze a 2013-ban megjelenô negyedik stúdióalbumáról Február 24-én jelent meg, habár nem világszerte. Nálunk például hivatalosan még a nem beszerezhetô státuszban van. Rengetegen alázzák a dalt twitteren és más közösségi portálokon, mert “szar”. Az tény, hogy ez a szám nem tekinthetô valami egetrengetô újdonságnak, vagy úttörônek a Pop területén, de szerintem egészen hallgatható, ha a dalszövegre nem figyelünk oda. Mivel túl sok mondanivalója nincs neki, csak annyi amennyi minimumot elvárhatunk egy Pop daltól a 21. században. A tanulság az, hogy ne essünk szerelembe, mert a végén szívrohamban fogunk elhalálozni. Oh well.. Amúgy ne tessék félreérteni én Demit egészen kedvelem, sôt az ô Disney generációjából talán ôt tartom a legtöbbre.  A harmadik lemezén (Unbroken) levô dalok többségét például kifejezetten szeretem. Egyszerûen csak számomra mindig komikusan hat az amikor szó szerint velem egy idôsek nagy tanácsokat akarnak átadni a szerelemmel, vagy egyéb nagy, az élettel járó, kérdéssel kapcsolatban. Na de mindegy a lényeg, hogy a Lovatics fanbázis örülhet, mert a teljes lemez még idén megjelenik.

Digitális vagy Fizikális

Ha arra szánja magát az ember fia / lánya, hogy a pénzét kedvenc elôadójára költi felmerül egy kérdés: Milyen formában szerezzük be a kiszemelt kiadványt? Én, mint elvetemült muzikális fanatikus szeretem, a többséggel ellentétben, megvásárolni azt amit szeretek. A kedvenceim esetében nem is kérdés az, hogy megveszem legújabb albumukat. (Na jó, ha valamilyen csoda folytán gány albummal állnak elô akkor már megfontolom a döntést). Legális úton több helyrôl is hozzájuthatunk a lemezekhez. Sokan a digitális verzióra, de legalább annyian a fizikális formára esküsznek és persze akadnak, nem is kevesen azok, akik tesznek az egész legális folyamatra és mondván “beszerzem ingyen, ha már lehet” torrenten keresztül letöltik az albumot. A legtöbbünk, ha az egyik módszer beválik annál maradunk. Nos én nem tartozom közéjük. Nem is azzal van a baj, hogy nem vált be számomra egyik, vagy másik opció, de én bármennyire is szeretem digitálisan letölteni a lemezeket legalább akkora eufóriát jelent ha a kezemben tarthatom egyik potenciális kedvencem lemezét. Olyan is elôfordult már, nem is egyszer, hogy letöltöttem egy albumot, majd pár napra rá beszereztem a CD kiadását is. Úgy gondolom mindkét verziónak megvannak az elônyei és hátrányai így elég nehéz egy mellett letenni a voksomat.

A digitális kiadványokkal az a bajom, hogy míg a pénzt leemelik a kártyámról olybá tûnik nem kapok cserébe semmit, csak egy engedélyt és lelki megnyugvást, hogy legálisan hallgatom az adott lemezt. Nem tudom megfogni a CD-t, vagy lapozgatni a dalszövegkönyvet. Habár az utóbbi kijelentésre az elvetemedett digitális-pártiak rávághatják, hogy a legtöbb albumhoz már bizony jár egy Digital Booklet ami ugyanaz, mint amit a CD tokokba helyeznek. Ez így is van viszont egy laptopon vagy akár egy tableten lapozgatni egy könyvecskét továbbra sem ugyanolyan érzés, mint kézben tartani a valódi dalszövegkönyvet.

A digitális élmény javításának érdekében a különbözô értékesítôk különféle módon igyekeznek javítani, színesebbé és élvezetesebbé tenni a zeneletöltést. Magyarországon a 2011.09.28-a óta elérhetô iTunes zeneáruház az egyik legjobb példája az elôbbi állításomnak. Az Apple 2009 szeptemberében mutatott be egy új formátumot; az iTunes LP-t melyet eképpen jellemeztek: interaktív album illusztráció. A hangsúly az interaktívon van. Azoknak mondom akik nem egészen vannak tisztában az iTunes LP mibenlétével, hogy ez, egy, az esetek többségében igényesen kidolgozott miniprogram melyet az Apple zenelejátszójában az iTunes-ban élvezhetünk, ha megveszünk egy iTunes LP logóval ellátott lemezt a zeneáruházban. A digitális lemezek ezen verzióját már sokkal jobban preferálom, mint a sima pdf szövegkönyvvel érkezô kiadványokat. A pénzünkért itt már kapunk egy új élményt is a dalok mellé. Az iTunes LP legtöbbször a lemezborító grafikájára hajazó, program melyen belül megtaláljuk a lemez külön lejátszóját, képeket, esetenként dalszövegeket, videókat vagy az elôadóhoz tartozó hivatalos linkeket.

Természetesen az egyik mérvadó tényezô a digitális és fizikális közötti döntéshozatalban az lehet, hogy vajon mi a halált és mennyiért kapok a pénzemért. Sokan azzal jönnek, hogy a digitális kiadványok olcsóbbak. De ez nem igazán van mindig így, sôt. A különbözô weboldalakon más-más árakkal találkozunk. Találomra rákerestem egy albumra (Lady Gaga - Born This Way /Standard) három helyen, a songo.hu-n az iTunes-on és a bookline.hu-n (utóbbi rendes CD kiadvány). A songón a lemez 3.190 Ft-ba az iTunes-on 7.99 euróba (jelenleg körülbelül 2.400 Ft) míg a CD formátum bookline-on akciósan 5.026 Ft-ba kerül (Ez nem EE kiadvány, azzal az ocsmánysággal nem vagyok hajlandó foglalkozni). Az euró-forint átváltásokkal nem igazán szoktam bajlódni, mert van euró alapú devizakártyám amit többek között ecélra használok. A digitális verzió esetében azonban ha nem akarjuk az egész lemezt megvásárolni, mert teszem azt van rajta pár szám amit ki nem állhatunk, megvehetjük csak az egyes kedvenc dalainkat. Attól függôen, hogy ebbôl hány van, még olcsóbban megúszhatjuk a vásárlást. A fent említett példában az iTunes tûnik a legjobb választásnak az ár szempontjából, de természetesen vannak esetek amikor ez nem így van. 

Bármennyire is szeretem a digitális verziókat, mint említettem, a fizikális kiadványokban is látok pozitívumokat. Én egyelôre a tagadás fázisában vagyok. Nem akarom tudomásul venni, hogy a tecnológia fejlôdésével a CD-k vagy a nyomtatott könyv, mint olyan elôbb-utóbb el fognak tûnni. Szerintem azok is, akik azt mondják, hogy ez soha nem fog bekövetkezni tagadásban vannak, hiszen a kôtáblákat se nagyon használjuk már írás céljára. Mostanában pedig mikor a CD boltok egymás után mennek csôdbe és zárnak be, felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi ideje van még a fizikális lemezeknek. A CD-k legnagyobb pozitívumának továbbra is azt tartom, hogy letudod emelni a polcról kézbe tudod venni és nézegetheted egy unalmas délutánon, de sajnos (vagy nem sajnos) ennyi elônyét látom mindössze. Ezeket leszámítva mindegyik CD csak porfogóként használható egy szobában. Ez nem is csak az egyszerû lemezekre vonatkozik, hanem a rengeteg külön hipermegaszuperdeluxe kiadásokra is.

Természetesen azt, hogy ki melyiket preferálja az adott egyénnek kell eldöntenie. Senkit nem kell rábeszélni az egyikre vagy a másikra. Akik CD pártiak hagyják figyelmen kívül az olyan beszólásokat, hogy: “de hát már minden digitális, errefelé halad a technológia”. Ha nekik az okoz örömet, hogy a polcon sorakoznak a lemezeik akkor az úgy van jól. A digitális pártiak pedig megspórolhatnak maguknak egy plusz 5-10 perces portalanítást.