Azzal kezdeném ezt a bejegyzést, hogy megszállottan kifejezném mennyire is szeretem ezt a cuncit. Ô az egyik kedvenc keleti elôadóm. Nélküle, bárki bármit is mond, nem lenne ugyanolyan a japán zenei színtér. Mint azt sokan tudják a japánok sok szempontból zárkózottak és konzervatívak. Ezért tartom bátor és figyelemreméltó dolognak azt, hogy ez a nô az évek során fenn tudta tartani a r*banc külsejét. Itt ezt a szót egyáltalán nem pejoratív módon használom, sôt éppenhogy ezzel szeretném dícsérni Kumit. Ô teljes mértékben felvállalja azt, hogy attól lett híres, hogy slutstyle-ban adja elô a dalait, ami bizony sokaknak imponált. Egy olyan országban, mint Japán ez egy bátor dolog volt, mert nem arra a biztos alapra építette fel a karrierjét amire sokan mások, azaz nem lett egy cukcsimukcsi japán tömegtermék. Még ha nem is ismered Kumi munkásságát, egyszerûen csak rá kell nézned az új album borítójára. Mit súg? Nos nekem azt, hogy “RIBI, RIBI, RIBI!”.
A Február 27-én megjelent Color The Cover lemez amúgy nem egy stúdióalbum, (amit sokan vártak volna tôle) hanem egy Cover Album, azaz feldolgozásokat tartalmaz a korong. Az hogy kik és mit vártak bizony meglátszik az album fogadtatásán. Sok rajongó (amennyire kitudtam venni a japán megjegyzéseikbôl) csalódott és mérges amiért nem kapták meg a szokásos stúdióalbum adagjukat az évre (tavaly januárban jelent meg a JAPONESQUE a hölgy tizedik (!!) nagylemeze). Bevallom amikor megtudtam, hogy most be kell majd érnem egy cover albummal elôször én is csalódottságot éreztem, de ez azonnal tovaszállt amikor megláttam a tracklistet és feltettem a lemezt elsô alkalommal. Azt mondjuk leszögezném, hogy amikor Kumi balladaszerû dalokat ad elô azt legalább annyira tartom természetellenesnek, mint mikor Ke$ha csinálja ugyanezt. Ezen az albumon is helyet kapott pár csöpögôsebb feldolgozás, amiket az én gyomrom most sem tudott bevenni (például a ‘97es dal One more time, One more chance ［山崎 まさよし / Yamazaki Masayoshi］vagy a ‘96os dal Alone melyet eredetileg 岡本 真夜 / Okamoto Mayo énekelt).
A poposabb dalok egy kis elektronikus hatással azonban már jobban tetszettek, mint például a Japánban hihetetlenül sikeres Pinku Supaidā / Pink Spider （ピンク•スパイダー）melyet eredetileg hide (松本 秀人 / Matsumoto Hideto) jelentetett meg még 1998-ban, a dal 1999-ben elnyerte az év slágere díjat Japánban. Másik kedvencem lett Kumi új albumáról a Shake Hip! feldolgozás. Ez megint csak olyan szám amit elvárok ettôl a nôtôl. Ezeken kívül van még három dal amit biztosan sokat fogok hallgatni a jövôben is. Az egyik a Blue Velvet (eredetileg Kudō Shizuka［工藤 静香］énekelte fel 1997-ben). Nem tehetek róla egyszerûen jó emlékeket kelt bennem. Most kövezzetek meg, de bevallom kiskoromban szerettem a Dragon Ballt és ez a dal volt az egyik amelyik az egyes részek végén ment. Kōda Kumi verziója pedig nem hogy elrontaná az emléket, mint ahogy velem az általában történik, ha kedvenc régi dalaimat feldolgozzák, de talán még inkább megszépíti és visszahozza azokat az idôket. A másik dal amit még imádok a lemezen az az Otoko / Man（『男』）. Ennek a számnak az eredetijét nem ismerem, de ahogy meghallottam Kumi verzióját azonnal megszerettem, mert nagyon pörgôs dalról van szó. És végül, de nem utolsó sorban, a szám ami még nagyon tetszik ezen az albumon az eredetileg Yamamoto Linda (山本リンダ) által elôadott dal a Dōnimo Tomaranai / I Won’t Stop (どうにもとまらない). Ennek sem ismertem az eredeti változatát, de valami nagyon megfogott Kōda verziójában. Ami leginkább feltûnt az, hogy amikor a dal elér a refrénhez az egésznek olyan hatása van, mint valami magyar mulatós nóta elektropopposítva. Ez nagyon bejövôs. A fennmaradó négy szám a Koyoi no Tsuki no Yōni / Tonight the Moon Tries to Come Out（今宵の月のように）, a Jōnetsu / Passion（情熱）, az Uta wa Waga Inochi / Song is My Life / Singing Is My Life（歌は我が命）és az elôrendelôi változat digitális kislemeze a Raburī / Lovely（ラブリー）számomra olyan dalok amikhez kell egy adott élethelyzet vagy hangulat, hogy megfelelôen élvezhessem.Viszont mindent egybevetve úgy gondolom, hogy ez egy alapvetôen jó feldolgozásokat tartalmazó album. Ha nem tudnánk, hogy ezek nem az eredeti verziók azt is hihetnénk, hogy Kumi saját stúdióalbumáról van szó, hiszen ezek a dalok és elôadók olyannyira meghatározták a saját stílusát, hogy ilyen és hasonló saját számokat már korábban is hallhattunk tôle, így teljes egészében beleillenek a diszkográfiájába.Ha szeretnénk megvásárolni az albumot viszonylag nehéz dolgunk van, mert mint minden egyéb J-Pop kiadvány ez sem található meg a magyar boltokban. Viszont nem csak hogy nem jön szembe velünk a bevásárlóközpontokban, a J-Pop a K-Poppal ellentétben, nem is elérhetô például a magyar iTunes Store-ban. Így két választásunk van: vagy megrendeljük a lemezt Japánból, vagy japán iTunes Gift Card-dal letöltjük az ország zeneáruházából. Én a J-Pop kiadványokkal kapcsolatban az elsô verziót tartom jobb megoldásnak, mert a japán elôadók nagyon igényes csomagolásban adják ki a lemezeiket ami a digitális formátumban egyértelmûen nem köszön vissza ugyanúgy.
7/10
