Ciara - Body Party

Ezen a nôn elég nehéz kiigazódni. A chartlistákon már évek óta nem releváns. A 2009-ben megjelent Fantasy Ride óta egyre nehezebben éri el a legkissebb behatást is. Ahogyan ô nyilatkozott ez egyedül a terjesztôinek köszönhetô, mivel nem kapja meg a megfelelô mennyiségû anyagi támogatást ahhoz, hogy promotálja a munkáját. Kifejezetten emiatt váltott lemezkiadót is nemrégiben. Az idén megjelenô One Woman Army nagylemez már az Epic színei alatt fog khm tündökölni. Az albumról több kislemez is megjelent már. A Body Party a harmadik, a Sorry és Got Me Good után. Egyelôre egyik dal sem ért el nagy sikereket, habár szerény véleményem szerint az elsô két kislemez nagyon jól sikeredett, volt bennük potenciál. Nem úgy az új szám. A Body Party szerintem egy rohadt unalmas dal. Elsôre majd elaludtam rajta, másodszorra már nemcsak majdnem. Ez a borító is olyan kis snassz. Ezt a pozitúrát láttuk már Madonnától és Janet Jacksontól is. I guess sex no longer sells, mert ez a dal mégannyi eredményt sem ért el a rádiókban, mint a korábbi kislemezek és most már azt sem mondhatjuk, hogy nem kapott promóciót a csaj. Mindenesetre én még bízom ebben az albumban és várom, hogy milyen dalok lesznek még rajta, mert hát háromból egyelôre kettô tetszik.

Iggy Azalea - Work

Korábban is hallottam már Iggyrôl, de nem igazán foglalkoztam vele. Óriási hiba volt. De ami késik nem múlik. Nemrég, egészen pontosan valamikor múlt héten, egy kedves volt osztálytársam linkelte be nekem a Work videoklipjét. Elsô lejátszásra megtetszett, ezért azon nyomban felkerestem Iggy korábbi megjelent/kiadatlan dalait és nem túlzok nagyot, ha azt mondom mindegyik tetszett. Annak ellenére, hogy a klipjei is kisköltségvetésûek, élvezhetôek és kitûnôen társulnak a dalokhoz. A Work az elsô hivatalos kislemez az ausztrál lány elsô nagylemezérôl (The New Classic) mely még idén a boltok polcaira fog kerülni. Ezzel a kislemezzel úgymond bemutatkozik a hallgatóságnak, ugyanis a dal keretein belül elmeséli, hogy hogyan is jutott el Ausztráliából Amerikába. A szám üzenete az a nagyon amerikainak mondható felfogás miszerint kemény munkával mindent elérhetsz. “Természetesen” sokan támadják is a dalt; YouTube-on és Twitteren például azt vettem észre, hogy jópáran azt osztják, hogy Nicki Minajt koppintja. Hát nemtom. Szerintem azt leszámítva, hogy mindkét csajnak nem evilági méretû segge van semmi közös nincs bennük. Tény, hogy Iggyrôl csak úgy sugárzik a “gettó-style” (ami szerintem nem negatívum), de véleményem szerint ez annak tudható be, hogy elmondása szerint is fiatal korától fogva Hip-Hopot és Rapet hallgat. Az egyik legnagyobb példaképének például a rappert Tupacet tartja. A dal nálunk is elérhetô Március 17-e óta.

Natalia Kills - Problem

Juhú hát ez is megjelent. A szó legszorosabb értelmében, mert egyelôre csak az USA-ban elérhetô a dal. A Problem Natalia második lemezének az idén megjelenô Trouble elsô kislemeze. Annyira nagyon meghirdette twitteren, hogy március 12-én felkerül majd iTunes-ra, hogy túlizgattam magam. Mit ne mondjak reggel rohadt nagyot csalódtam amiért a magyar store-ban még nem volt elérhetô a szám. Küldtem is Natalia meg a csapata felé egykét “bazdmeg”-et. Habár az Interscope, mint tudjuk nem igazán tudja promotálni az elôadóit, mert nyomorékok gyülekezete az a kiadó. A dal demó változata amúgy már jó ideje keringett az interneten, mivel Natalia több klubban is fellépett már vele. A demó és a végleges változat között nem sok különbség van. Az utóbbi kapott egy nagyon kellemes gitárkíséretet ami végigfut a dalon. Szerintem jó döntés volt ezt hozzáadni, mivel mégjobban kiemeli a dal tónusát. A számban Natalia a Dark Pop és a 90-es évek elektro hangzását vegyítette, egész sikeresen. A végeredmény mindenképpen élvezhetô lett. Szerény véleményem szerint nem a csaj legjobb dala, de kitûnô felvezetésként szolgál az új albumhoz. A borító annyira nem tetszik, eléggé zavar az élénk rózsaszín háttér. Amivel még bajom van az a dalszöveg itt-ott, például a levezetés a végefelé: “Shirt, shoes, jeans, all off and we ain’t even at the beach…” nagyon facepalm. Mi ez a hülyeség?! A kedvenc részem a dal vége amikor Natalia, nos.. orgazmust él át. Legalábbis én és még elég sokan twitteren és YouTube-on így értelmezték.. Mindent egybevetve tûkön ülve várom a Trouble-t. Talán ez az egyik 2013-ban megjelenô album amit a legjobban várok.

A képre kattintva meghallgathatjátok a dalt, ha még nem tettétek volna.

Azealia Banks - Yung Rapunxel

Azealia korábban azt mondta, hogy a dal Március 26-án jelenik majd meg, azonban a mai napon felkerült hivatalos Soundcloud fiókjára a Yung Rapunxel. Ez a szám az elsô hivatalos kislemez a bemutatkozó albumáról (Broke with Expensive Taste, mely szintén idén fog megjelenni). A kislemez borítója nemrégiben látta meg a napvilágot és igencsak megosztotta a közönséget. Perez Hilton, az amerikai celeb blogger, például így reagált rá: 

“Ez most valami vicc? Ez legalább annyira béna, mint a fejedet rárakni egy motorra.” 

Ily módon leszólta Lady Gaga 2011-ben megjelent stúdióalbumának, a Born This Way borítóját is, ami anno szintén megosztott véleményeket kapott. Nem mintha Perez véleménye bárkit is érdekelne. A borító tényleg nem valami nagy cucc, de most hogy hallottam már magát a dalt, legalább illik hozzá. A számot végigkíséri a folyamatos visítozás, amit ez a kép teljesen jól lefest. Továbbá ez a borító legalább nem egy olyan amibe nagyon bele kell magyarázni valami üzenetet. Csak van és kész. Maga a dal nekem tetszik. Teljesen más, mint amivel eddig találkoztam és annak is örülök, hogy van már valami új ettôl a lánytól, mert az 1991-et már kezdtem unni. Egy kis háttérinfó a dalhoz: Yung Rapunxel, Azealia alter-egója. A fogalom nem új a zenetörténelemben. Majdnem minden elôadónak van legalább egy, de inkább több (ld. Nicki Minaj) ilyen személyisége. Állításuk szerint ezeken keresztül szeretnének különbözô üzeneteket átadni a közönség számára. 

A borítóra kattintva meghallgathatjátok a dalt.

Hamasaki Ayumi - LOVE again

Bizony, 2013-ban ezt is megélhettük. Ayumi kiadta 14. stúdió albumát. A lemez több módon is a tavalyi korong, a Party Queen nyomdokában jár. Errôl az albumról sem jelent meg egy fizikális kislemez sem, mivel a forgalmazó AVEX, japán cég, fél, hogy a kislemez nem érné el az elsô helyet a slágerlistákon és így megtörné a sikertörténetet. Ami még hasonlóságot mutat az utolsó stúdió albummal az az, hogy a lemez félelmetesen kevés példányban kelt el az elsô héten. Mindössze 60.000 példány talált gazdára, ami egy Ayumi Hamasakitól siralmas teljesítmény, bármennyire is szeretem. Habár az eladásokban mutatott csökkenô tendencia már évek óta nyomon követhetô nála. A Party Queen is csak éppenhogy elérte az arany minôsítést Japánban. Gyenge eladások ide vagy oda az album elsô helyen debütált az ország chartlistáin, köszönhetôen annak, hogy a héten, amikor megjelent a lemez, nem volt több releváns debütáló kiadvány. Nemcsak hogy az album elsô helyen nyitott, de ez lett az énekesnô 20. lemeze amely elérte a toplista csúcsát. Ô lett az elsô aki 15 év alatt ennyi #1 albumot jelentetett meg, sôt már csak egy toplistás album hiányzik ahhoz, hogy holtversenyben álljon Yumi Matsutoyával a legtöbb Nr. 1 lemezzel rendelkezôk listáján. Így nyilatkozott a rekorddal kapcsolatban: 

“Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sok ember támogatta az albumot. Köszönöm mindannyiótoknak. Ez a rekord csakis a rajongóim támogatásának köszönhetô. Mivel idén van karrierem 15. évfordulója, szeretném ha tele lenne fantasztikus élményekkel, melyeket megoszthatok veletek.”

Ez az album is többek között ezt az évfordulót hivatott reklámozni. November óta havonta megjelentetett egy-egy új kiadványt.

A J-Pop már jó ideje a szívem csücske és még úgy is, hogy ez a nô Japán zenetörténelmének egyik legnagyobb buktájává kezd válni, szeretem. Nálam az, hogy egy albumból mennyit adnak el nincs egyenes arányban annak minôségével. Amíg a dalok hallgathatóak és valami pluszt adnak a mindennapjaimhoz, hallgatni is fogom, illetve meg is vásárolom ôket. Annak viszont fel kell kötnie a gatyamadzagot aki arra hivatkozik, hogy beszerzi Ayumi kiadványait. A stúdió albumai most már évek óta a legkülönfélébb kiadásban jelennek meg, és elég borsos áraik vannak. A LOVE again például 6 verzióban kapható: CD, CD+DVD, CD+Blu-Ray, Playbutton, CD+DVD+Csecsebecsék, CD+Blu-Ray+Csecsebecsék. A legolcsóbb kiadvány 3.150 japán jenbe kerül (kb. 7.800 Ft) míg a legdrágább verzió árcetlije 5.460-at mutat (kb. 13.500 Ft) és ebben még nincs benne a posta. 

Felmerül a kérdés, hogy megér e ennyit a lemez. Azt tudjuk, hogy az elvetemült rajongóknak (mint jómagam) megéri. Azt viszont le kell szögeznem, hogy ennyire lapos albumot még nem láttam /hallottam Ayumitól. De a vicc az,hogy mégis szeretem. Egyszerûen csak látszik rajta, hogy már nem mer kockáztatni. Inkább a biztos ösvényt választja ami egyszerû pop dalokkal és balladákkal van kikövezve. Nem kísérletezik, mint ahogy azt tette például az egyik kedvenc albumomon a Guilty-n. Nehéz megkülönböztetni az egyes dalokat egymástól, mert annyira egy kaptafára íródtak. Az album 15 dalt tartalmaz, azonban ezek közül csak 5+2 új szám van (a +2 interlude-okat jelent). A többi dal már kiadásra került a tavaly megjelent A Summer Best válogatáslemezen és az ugyancsak tavalyi két felvezetô EPn (LOVE, again). Én azt tanácsolom, hogy ha még nem ismered Ayumi munkásságát ne ezzel az albummal kezdd. Inkább ajánlanám a következô albumok egyikét: Guilty, Miss-Understood, Secret, Next Level).

Dido - Girl Who Got Away

Dido tipikusan azon elôadók egyike aki nem kelt botrányokat, vagy rukkol elô meghökkentô dolgokkal mégis mindig meg tud lepni. Már elég régóta (2009) érkeztek hírmorzsák arról, hogy új lemezen dolgozik. Már akkor vártam a hirtelen bejelentést ami megerôsítette volna, hogy pár hónapon belül érkezik az új korong, habár azt is sejtettem, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni, mert Dido nem éppen arról híres, hogy évente kiad egy új albumot (khm khm Rihanna, khm Ayumi Hamasaki ... khm).

Mindenesetre azt már itt az elején leszögezhetem, hogy imádom az új lemezt, hozza az elvártat és talán még annál többet is. Durván 4.5 évet kellet várni az új albumra, de úgy vélem teljes mértékben megérte. Habár ezidô alatt sem tûnt el teljesen csak háttérbe vonult a zenei világban. 2010-ben a Szex és New York 2. egyik betétdalát az Everything to Lose-t énekelte fel (amelynek Armin Van Buuren által kiválóan eszközölt remixe, nagy örömömre, helyet kapott az album Deluxe változatán). Természetesen az If I Rise címû számról se feledkezzünk meg amely a 127 Óra kasszasiker egyik betétdala volt és többek között egy Oscar-díj jelöléssel is szolgált Didónak.

A lemez Standard verzióján, egy olyan dal van, amin egy másik elôadó is szerepet kapott. A Let Us Move On (az album elsô kislemeze) Kendrick Lamar közremûködésével jött létre. Lamar, akinek második stúdió lemeze a good kid, m.A.A.d city (2012) hatalmas sikert aratott a kritikusoknál, szerintem tökéletes választás volt a dalhoz. Dido egy olyan énekes akinek nem kell kiénekelnie a magas C-t azért, hogy utána mindenki elismeréssel gondoljon rá. A lemezen végigkísér a tôle már megszokott könnyedség és a hangja lágysága. Ez a hang mindig olyan jó emlékeket ébreszt bennem, hogy egszerûen nem tudom utálni egyik számot sem. Az elsô dal az albumon a No Freedom (amely amúgy a lemez második kislemeze is egyben) tökéletesen vezeti fel az albumot. Azok közé tartozom akik úgy gondolják, hogy a pop kultúrában manapság megjelenô szerelem túl csöpögôs és köze sincs ahhoz a valódi érzelemhez ami két ember között van. Dido a No Freedom címû dalában azonban eléri azt, hogy ne gejtôl csöpögve kapjuk kézhez a szerelemrôl alkotott gondolatait (“No love without freedom” - “Nincs szerelem szabadság nélkül”). Mondjuk Dido soha nem is volt az az egyszerû pop mûvész, mindig is szeretett kísérletezgetni és elsôsorban vegyíteni a különbözô stílusokat, fôleg a Pop-ot az Elektronikus hangzással. Az új lemezen a legjobb példa erre szerintem a Blackbird. 

Már rögtön elsô hallgatásra lett néhány abszolút kedvencem, többek között az imént említett Blackbird. Emellett biztosan sokat fogom még hallgatni a következô dalokat: No Freedom, Let Us Move On, End of Night, Loveless Hearts, Let’s Runaway. Az egyetlen dal a lemezen ami véleményem szerint nagyon rossz és megtöri az album egységét az a No Freedom (Benny Bennasi Remix), ami nekem nem hozott valami sok “satisfaction”-t, sôt. Tényleg nagyon nem kellett volna ez a végére. Ez a dal ha jól tudom csak az iTunes verziókon szerepel, mint bónusz dal. Itt csak a remix minôségével van bajom nem Dido hangjával természtesen. A Standard kiadvány 11(+1) míg a Deluxe lemez 17(+1) számot tartalmaz. Ezesetben én ajánlom a Deluxe változat beszerzését annak, aki szeretné megvenni, mert megéri. A 6 bónusz dal közül (Let Us Move On [prod. Jeff Bhasker and Plain Pat], All I See [feat. Pete Miser], Just Say Yes, Let’s Runaway, Everything to Lose [Armin Van Buuren Remix], Lost) nekem mindegyik nagyon tetszik.

Örömmel nyugtáztam, hogy ma, a megjelenés napján, a hazai iTunes Store albumlistáján elsô volt a lemez. Helyes helyes.

Az albumborítóra kattintva belehallgathattok, vagy letölthetitek az albumot.

A Japán Cuncikirálynô - 倖田來未

Azzal kezdeném ezt a bejegyzést, hogy megszállottan kifejezném mennyire is szeretem ezt a cuncit. Ô az egyik kedvenc keleti elôadóm. Nélküle, bárki bármit is mond, nem lenne ugyanolyan a japán zenei színtér. Mint azt sokan tudják a japánok sok szempontból zárkózottak és konzervatívak. Ezért tartom bátor és figyelemreméltó dolognak azt, hogy ez a nô az évek során fenn tudta tartani a r*banc külsejét. Itt ezt a szót egyáltalán nem pejoratív módon használom, sôt éppenhogy ezzel szeretném dícsérni Kumit. Ô teljes mértékben felvállalja azt, hogy attól lett híres, hogy slutstyle-ban adja elô a dalait, ami bizony sokaknak imponált. Egy olyan országban, mint Japán ez egy bátor dolog volt, mert nem arra a biztos alapra építette fel a karrierjét amire sokan mások, azaz nem lett egy cukcsimukcsi japán tömegtermék. Még ha nem is ismered Kumi munkásságát, egyszerûen csak rá kell nézned az új album borítójára. Mit súg? Nos nekem azt, hogy “RIBI, RIBI, RIBI!”.

A Február 27-én megjelent Color The Cover lemez amúgy nem egy stúdióalbum, (amit sokan vártak volna tôle) hanem egy Cover Album, azaz feldolgozásokat tartalmaz a korong. Az hogy kik és mit vártak bizony meglátszik az album fogadtatásán. Sok rajongó (amennyire kitudtam venni a japán megjegyzéseikbôl) csalódott és mérges amiért nem kapták meg a szokásos stúdióalbum adagjukat az évre (tavaly januárban jelent meg a JAPONESQUE a hölgy tizedik (!!) nagylemeze). Bevallom amikor megtudtam, hogy most be kell majd érnem egy cover albummal elôször én is csalódottságot éreztem, de ez azonnal tovaszállt amikor megláttam a tracklistet és feltettem a lemezt elsô alkalommal. Azt mondjuk leszögezném, hogy amikor Kumi balladaszerû dalokat ad elô azt legalább annyira tartom természetellenesnek, mint mikor Ke$ha csinálja ugyanezt. Ezen az albumon is helyet kapott pár csöpögôsebb feldolgozás, amiket az én gyomrom most sem tudott bevenni (például a ‘97es dal One more time, One more chance ［山崎 まさよし / Yamazaki Masayoshi］vagy a ‘96os dal Alone melyet eredetileg 岡本 真夜 / Okamoto Mayo énekelt). 

A poposabb dalok egy kis elektronikus hatással azonban már jobban tetszettek, mint például a Japánban hihetetlenül sikeres Pinku Supaidā / Pink Spider （ピンク•スパイダー）melyet eredetileg hide (松本 秀人 / Matsumoto Hideto) jelentetett meg még 1998-ban, a dal 1999-ben elnyerte az év slágere díjat Japánban. Másik kedvencem lett Kumi új albumáról a Shake Hip! feldolgozás. Ez megint csak olyan szám amit elvárok ettôl a nôtôl.  Ezeken kívül van még három dal amit biztosan sokat fogok hallgatni a jövôben is. Az egyik a Blue Velvet (eredetileg Kudō Shizuka［工藤 静香］énekelte fel 1997-ben). Nem tehetek róla egyszerûen jó emlékeket kelt bennem. Most kövezzetek meg, de bevallom kiskoromban szerettem a Dragon Ballt és ez a dal volt az egyik amelyik az egyes részek végén ment. Kōda Kumi verziója pedig nem hogy elrontaná az emléket, mint ahogy velem az általában történik, ha kedvenc régi dalaimat feldolgozzák, de talán még inkább megszépíti és visszahozza azokat az idôket. A másik dal amit még imádok a lemezen az az Otoko / Man（『男』）. Ennek a számnak az eredetijét nem ismerem, de ahogy meghallottam Kumi verzióját azonnal megszerettem, mert nagyon pörgôs dalról van szó. És végül, de nem utolsó sorban, a szám ami még nagyon tetszik ezen az albumon az eredetileg Yamamoto Linda (山本リンダ) által elôadott dal a Dōnimo Tomaranai / I Won’t Stop (どうにもとまらない). Ennek sem ismertem az eredeti változatát, de valami nagyon megfogott Kōda verziójában. Ami leginkább feltûnt az, hogy amikor a dal elér a refrénhez az egésznek olyan hatása van, mint valami magyar mulatós nóta elektropopposítva. Ez nagyon bejövôs. A fennmaradó négy szám a Koyoi no Tsuki no Yōni / Tonight the Moon Tries to Come Out（今宵の月のように）, a Jōnetsu / Passion（情熱）, az Uta wa Waga Inochi / Song is My Life / Singing Is My Life（歌は我が命）és az elôrendelôi változat digitális kislemeze a Raburī / Lovely（ラブリー）számomra olyan dalok amikhez kell egy adott élethelyzet vagy hangulat, hogy megfelelôen élvezhessem.Viszont mindent egybevetve úgy gondolom, hogy ez egy alapvetôen jó feldolgozásokat tartalmazó album. Ha nem tudnánk, hogy ezek nem az eredeti verziók azt is hihetnénk, hogy Kumi saját stúdióalbumáról van szó, hiszen ezek a dalok és elôadók olyannyira meghatározták a saját stílusát, hogy ilyen és hasonló saját számokat már korábban is hallhattunk tôle, így teljes egészében beleillenek a diszkográfiájába.Ha szeretnénk megvásárolni az albumot viszonylag nehéz dolgunk van, mert mint minden egyéb J-Pop kiadvány ez sem található meg a magyar boltokban. Viszont nem csak hogy nem jön szembe velünk a bevásárlóközpontokban, a J-Pop a K-Poppal ellentétben, nem is elérhetô például a magyar iTunes Store-ban. Így két választásunk van: vagy megrendeljük a lemezt Japánból, vagy japán iTunes Gift Card-dal letöltjük az ország zeneáruházából. Én a J-Pop kiadványokkal kapcsolatban az elsô verziót tartom jobb megoldásnak, mert a japán elôadók nagyon igényes csomagolásban adják ki a lemezeiket ami a digitális formátumban egyértelmûen nem köszön vissza ugyanúgy.

7/10

Szívinfarktus à la Demi Lovato

Demi Lovato elsô kislemeze a 2013-ban megjelenô negyedik stúdióalbumáról Február 24-én jelent meg, habár nem világszerte. Nálunk például hivatalosan még a nem beszerezhetô státuszban van. Rengetegen alázzák a dalt twitteren és más közösségi portálokon, mert “szar”. Az tény, hogy ez a szám nem tekinthetô valami egetrengetô újdonságnak, vagy úttörônek a Pop területén, de szerintem egészen hallgatható, ha a dalszövegre nem figyelünk oda. Mivel túl sok mondanivalója nincs neki, csak annyi amennyi minimumot elvárhatunk egy Pop daltól a 21. században. A tanulság az, hogy ne essünk szerelembe, mert a végén szívrohamban fogunk elhalálozni. Oh well.. Amúgy ne tessék félreérteni én Demit egészen kedvelem, sôt az ô Disney generációjából talán ôt tartom a legtöbbre.  A harmadik lemezén (Unbroken) levô dalok többségét például kifejezetten szeretem. Egyszerûen csak számomra mindig komikusan hat az amikor szó szerint velem egy idôsek nagy tanácsokat akarnak átadni a szerelemmel, vagy egyéb nagy, az élettel járó, kérdéssel kapcsolatban. Na de mindegy a lényeg, hogy a Lovatics fanbázis örülhet, mert a teljes lemez még idén megjelenik.

Digitális vagy Fizikális

Ha arra szánja magát az ember fia / lánya, hogy a pénzét kedvenc elôadójára költi felmerül egy kérdés: Milyen formában szerezzük be a kiszemelt kiadványt? Én, mint elvetemült muzikális fanatikus szeretem, a többséggel ellentétben, megvásárolni azt amit szeretek. A kedvenceim esetében nem is kérdés az, hogy megveszem legújabb albumukat. (Na jó, ha valamilyen csoda folytán gány albummal állnak elô akkor már megfontolom a döntést). Legális úton több helyrôl is hozzájuthatunk a lemezekhez. Sokan a digitális verzióra, de legalább annyian a fizikális formára esküsznek és persze akadnak, nem is kevesen azok, akik tesznek az egész legális folyamatra és mondván “beszerzem ingyen, ha már lehet” torrenten keresztül letöltik az albumot. A legtöbbünk, ha az egyik módszer beválik annál maradunk. Nos én nem tartozom közéjük. Nem is azzal van a baj, hogy nem vált be számomra egyik, vagy másik opció, de én bármennyire is szeretem digitálisan letölteni a lemezeket legalább akkora eufóriát jelent ha a kezemben tarthatom egyik potenciális kedvencem lemezét. Olyan is elôfordult már, nem is egyszer, hogy letöltöttem egy albumot, majd pár napra rá beszereztem a CD kiadását is. Úgy gondolom mindkét verziónak megvannak az elônyei és hátrányai így elég nehéz egy mellett letenni a voksomat.

A digitális kiadványokkal az a bajom, hogy míg a pénzt leemelik a kártyámról olybá tûnik nem kapok cserébe semmit, csak egy engedélyt és lelki megnyugvást, hogy legálisan hallgatom az adott lemezt. Nem tudom megfogni a CD-t, vagy lapozgatni a dalszövegkönyvet. Habár az utóbbi kijelentésre az elvetemedett digitális-pártiak rávághatják, hogy a legtöbb albumhoz már bizony jár egy Digital Booklet ami ugyanaz, mint amit a CD tokokba helyeznek. Ez így is van viszont egy laptopon vagy akár egy tableten lapozgatni egy könyvecskét továbbra sem ugyanolyan érzés, mint kézben tartani a valódi dalszövegkönyvet.

A digitális élmény javításának érdekében a különbözô értékesítôk különféle módon igyekeznek javítani, színesebbé és élvezetesebbé tenni a zeneletöltést. Magyarországon a 2011.09.28-a óta elérhetô iTunes zeneáruház az egyik legjobb példája az elôbbi állításomnak. Az Apple 2009 szeptemberében mutatott be egy új formátumot; az iTunes LP-t melyet eképpen jellemeztek: interaktív album illusztráció. A hangsúly az interaktívon van. Azoknak mondom akik nem egészen vannak tisztában az iTunes LP mibenlétével, hogy ez, egy, az esetek többségében igényesen kidolgozott miniprogram melyet az Apple zenelejátszójában az iTunes-ban élvezhetünk, ha megveszünk egy iTunes LP logóval ellátott lemezt a zeneáruházban. A digitális lemezek ezen verzióját már sokkal jobban preferálom, mint a sima pdf szövegkönyvvel érkezô kiadványokat. A pénzünkért itt már kapunk egy új élményt is a dalok mellé. Az iTunes LP legtöbbször a lemezborító grafikájára hajazó, program melyen belül megtaláljuk a lemez külön lejátszóját, képeket, esetenként dalszövegeket, videókat vagy az elôadóhoz tartozó hivatalos linkeket.

Természetesen az egyik mérvadó tényezô a digitális és fizikális közötti döntéshozatalban az lehet, hogy vajon mi a halált és mennyiért kapok a pénzemért. Sokan azzal jönnek, hogy a digitális kiadványok olcsóbbak. De ez nem igazán van mindig így, sôt. A különbözô weboldalakon más-más árakkal találkozunk. Találomra rákerestem egy albumra (Lady Gaga - Born This Way /Standard) három helyen, a songo.hu-n az iTunes-on és a bookline.hu-n (utóbbi rendes CD kiadvány). A songón a lemez 3.190 Ft-ba az iTunes-on 7.99 euróba (jelenleg körülbelül 2.400 Ft) míg a CD formátum bookline-on akciósan 5.026 Ft-ba kerül (Ez nem EE kiadvány, azzal az ocsmánysággal nem vagyok hajlandó foglalkozni). Az euró-forint átváltásokkal nem igazán szoktam bajlódni, mert van euró alapú devizakártyám amit többek között ecélra használok. A digitális verzió esetében azonban ha nem akarjuk az egész lemezt megvásárolni, mert teszem azt van rajta pár szám amit ki nem állhatunk, megvehetjük csak az egyes kedvenc dalainkat. Attól függôen, hogy ebbôl hány van, még olcsóbban megúszhatjuk a vásárlást. A fent említett példában az iTunes tûnik a legjobb választásnak az ár szempontjából, de természetesen vannak esetek amikor ez nem így van. 

Bármennyire is szeretem a digitális verziókat, mint említettem, a fizikális kiadványokban is látok pozitívumokat. Én egyelôre a tagadás fázisában vagyok. Nem akarom tudomásul venni, hogy a tecnológia fejlôdésével a CD-k vagy a nyomtatott könyv, mint olyan elôbb-utóbb el fognak tûnni. Szerintem azok is, akik azt mondják, hogy ez soha nem fog bekövetkezni tagadásban vannak, hiszen a kôtáblákat se nagyon használjuk már írás céljára. Mostanában pedig mikor a CD boltok egymás után mennek csôdbe és zárnak be, felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi ideje van még a fizikális lemezeknek. A CD-k legnagyobb pozitívumának továbbra is azt tartom, hogy letudod emelni a polcról kézbe tudod venni és nézegetheted egy unalmas délutánon, de sajnos (vagy nem sajnos) ennyi elônyét látom mindössze. Ezeket leszámítva mindegyik CD csak porfogóként használható egy szobában. Ez nem is csak az egyszerû lemezekre vonatkozik, hanem a rengeteg külön hipermegaszuperdeluxe kiadásokra is.

Természetesen azt, hogy ki melyiket preferálja az adott egyénnek kell eldöntenie. Senkit nem kell rábeszélni az egyikre vagy a másikra. Akik CD pártiak hagyják figyelmen kívül az olyan beszólásokat, hogy: “de hát már minden digitális, errefelé halad a technológia”. Ha nekik az okoz örömet, hogy a polcon sorakoznak a lemezeik akkor az úgy van jól. A digitális pártiak pedig megspórolhatnak maguknak egy plusz 5-10 perces portalanítást.