Dido - Girl Who Got Away

Dido tipikusan azon elôadók egyike aki nem kelt botrányokat, vagy rukkol elô meghökkentô dolgokkal mégis mindig meg tud lepni. Már elég régóta (2009) érkeztek hírmorzsák arról, hogy új lemezen dolgozik. Már akkor vártam a hirtelen bejelentést ami megerôsítette volna, hogy pár hónapon belül érkezik az új korong, habár azt is sejtettem, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni, mert Dido nem éppen arról híres, hogy évente kiad egy új albumot (khm khm Rihanna, khm Ayumi Hamasaki ... khm).

Mindenesetre azt már itt az elején leszögezhetem, hogy imádom az új lemezt, hozza az elvártat és talán még annál többet is. Durván 4.5 évet kellet várni az új albumra, de úgy vélem teljes mértékben megérte. Habár ezidô alatt sem tûnt el teljesen csak háttérbe vonult a zenei világban. 2010-ben a Szex és New York 2. egyik betétdalát az Everything to Lose-t énekelte fel (amelynek Armin Van Buuren által kiválóan eszközölt remixe, nagy örömömre, helyet kapott az album Deluxe változatán). Természetesen az If I Rise címû számról se feledkezzünk meg amely a 127 Óra kasszasiker egyik betétdala volt és többek között egy Oscar-díj jelöléssel is szolgált Didónak.

A lemez Standard verzióján, egy olyan dal van, amin egy másik elôadó is szerepet kapott. A Let Us Move On (az album elsô kislemeze) Kendrick Lamar közremûködésével jött létre. Lamar, akinek második stúdió lemeze a good kid, m.A.A.d city (2012) hatalmas sikert aratott a kritikusoknál, szerintem tökéletes választás volt a dalhoz. Dido egy olyan énekes akinek nem kell kiénekelnie a magas C-t azért, hogy utána mindenki elismeréssel gondoljon rá. A lemezen végigkísér a tôle már megszokott könnyedség és a hangja lágysága. Ez a hang mindig olyan jó emlékeket ébreszt bennem, hogy egszerûen nem tudom utálni egyik számot sem. Az elsô dal az albumon a No Freedom (amely amúgy a lemez második kislemeze is egyben) tökéletesen vezeti fel az albumot. Azok közé tartozom akik úgy gondolják, hogy a pop kultúrában manapság megjelenô szerelem túl csöpögôs és köze sincs ahhoz a valódi érzelemhez ami két ember között van. Dido a No Freedom címû dalában azonban eléri azt, hogy ne gejtôl csöpögve kapjuk kézhez a szerelemrôl alkotott gondolatait (“No love without freedom” - “Nincs szerelem szabadság nélkül”). Mondjuk Dido soha nem is volt az az egyszerû pop mûvész, mindig is szeretett kísérletezgetni és elsôsorban vegyíteni a különbözô stílusokat, fôleg a Pop-ot az Elektronikus hangzással. Az új lemezen a legjobb példa erre szerintem a Blackbird. 

Már rögtön elsô hallgatásra lett néhány abszolút kedvencem, többek között az imént említett Blackbird. Emellett biztosan sokat fogom még hallgatni a következô dalokat: No Freedom, Let Us Move On, End of Night, Loveless Hearts, Let’s Runaway. Az egyetlen dal a lemezen ami véleményem szerint nagyon rossz és megtöri az album egységét az a No Freedom (Benny Bennasi Remix), ami nekem nem hozott valami sok “satisfaction”-t, sôt. Tényleg nagyon nem kellett volna ez a végére. Ez a dal ha jól tudom csak az iTunes verziókon szerepel, mint bónusz dal. Itt csak a remix minôségével van bajom nem Dido hangjával természtesen. A Standard kiadvány 11(+1) míg a Deluxe lemez 17(+1) számot tartalmaz. Ezesetben én ajánlom a Deluxe változat beszerzését annak, aki szeretné megvenni, mert megéri. A 6 bónusz dal közül (Let Us Move On [prod. Jeff Bhasker and Plain Pat], All I See [feat. Pete Miser], Just Say Yes, Let’s Runaway, Everything to Lose [Armin Van Buuren Remix], Lost) nekem mindegyik nagyon tetszik.

Örömmel nyugtáztam, hogy ma, a megjelenés napján, a hazai iTunes Store albumlistáján elsô volt a lemez. Helyes helyes.

Az albumborítóra kattintva belehallgathattok, vagy letölthetitek az albumot.